November 25, Riga

Akkor folytatnám a beszámolót.

Persze nem aludtam valami jól, pedig igyekeztem sokáig fenn maradni olvasni, tévézni, hogy majd a fáradtság kiüt. Álmodtam olyanokat, hogy meglett a csomagom, fel is hívtak a reptérről, hogy hozzák és amikor megérkezett, nem az én kis csomagom volt, hanem valaki másé, a külseje olyan volt mint az enyém, csak éppen nem fekete, hanem szürke. Aztán meg azt álmodtam, hogy párom és szülei utánam jöttek, hoztak kaját, meleg cuccokat és mind az én szállodai szobámban bújkáltak, ingyen és a hátsó kijáraton keresztül közlekedtek, hogy le ne bukjunk az 1et fizet 4en laknak felállás miatt.
Éjszaka esett a hó is rendesen sőt úggy éreztem, hogy a város összes hókotrója az én ablakom alatt mászkált.
A reggeli legalább szép bőséges volt és negyed 10-kor azt mondták a repteresek, hogy délután 3 felé jön a csomagom, úgyhogy bár azt éreztem saját pizsamában jobbat aludhattam volna, kicsit jobb kedvel indultam el a hivatalos programra.
A bemutató nem volt valami jó, igaz, hogy amit tanítottak nekünk nem a világ legegszerűbb dolga, de ráadásul nehéz is volt követni amit a csaj csinált a nagy gépen. Közben persze hogy rászabadultam az internetre levelezgettem, meg a húgommal beszéltem is.
Az ebéd az egyetem éttermében volt. Körülöttünk a legtöbb gyereknek laptopja volt és mint kiderült az egész épületben a közös helységekben van wifi, úgyhogy nem csoda hogy ott szabadon internetezgettek. Egyébként valamilyen töltött hús volt salátával és krumplival, de az utóbbit rendesen megkaprozták, úgyhogy kihagytam. Gyanítani kezdtem, hogy a kapor az egyik kedvenc fűszerük a letteknek, nekem meg nem annyira, úgyhogy elképzelhető, hogy lesznek még ebből konfliktusok.
Délutánra annyira lelassult a net, hogy se indexet olvasgatni, se a bemutatott dolgokat gyakorolni nem tudtuk már.
Fél öt után fejeztük be a napot, siettem a hotelbe, de a csomagom még persze sehol. Felhívtam megint a repteret, ahol azt modnták, a Cseh légitársaság emberei csak 7 óra felé tudják majd kiszállítani mert akkor érnek rá, de tuti, hogy meg fogom kapni a csomagot. Kezdtem igazat adni az egyik szervezőnek, aki amikor megmondtam, hogy nem jött meg a csomagom, rögtön azzal válaszolt, hogy fogadjunk, a Cseh légitársasággal utaztam, mert azokkal mindig baj van.
Elindultam hát sétálni. Mibel egész délelőtt esett a hó, déutánra viszont +5 fok lett minden olvadt, az utcasarkokon jó nagyokat kellett lépni, mert hatalmas tócsákban állt a víz. Jó nagy utat tettem meg a sötétben, ugyanis Rigában télen már kettőkor megy lefele a nap. Megtaláltam a központi pályaudvart egy hatalmas áruházat meg a 14 termes multiplexüket, persze.
Vacsorát a lett McDonalds-nak nevezett étteremlánc egyik vendéglőjében ettem. Nagyon guszták voltak tényleg a kaják. Persze fogalmam se volt, hogy mit rendelek, mert csupán lettül volt minden kiírva, de szépen mutogattam. Na meg ismét lecsaptam egy adag fokhagymás pirítósra, mert ez a fekete kenyér valami isteni. Igen, erre a négy napra úgy döntöttem, felfüggesztem a diétámat, inkább ismerkedem azzal, amit Rigában kapható és ehető. Gyaloglok annyit úgyis, hogy ledolgozzam a felesleget.
Mire hazaértem, végre megérkezett abőröndöm, ott állt a szoba közepén. Letört az egyik foganyúja, elgörbült a huzogatós sin és kiborult a kontaktlencse folyadékom. De legalább megvolt az egeres pizsamám és megint elmentem a kávézóba ünnepelni, ahol sikerült rájönnöm, hogy a nagy műanyag kávéscsésze, amit kihoztak a felszolgálók rejti magában a kajamenüt.

Continue Reading

November 24, Riga

Indulás előtti éjszaka nagyon is valóságos álmaim voltak, amolyan lekésem a repülőt, lezuhanok, nagyon hideg tél lesz stb., úgyhogy ennek megfelelően életemben először féltem a repüléstől.
Reggel persze baleset volt a gyorsforgalmin, de szerencsére a Minibuszost nem ejtették a feje lágyára, úgyhogy mindenféle kis utcákon keresztül kiszállított időben a reptérre (jah és tök jó ennyire közel lakni a reptérhez, mármint idő viszonylatban, mert kifele meg vissza is egyedüli utas voltam, s mégiscsak olcsóbb volt mint a taxi)
A gép messze nem volt teli, úgyhogy oda ültem ahova akartam, és rövid volt a repülési idő, alig 50 perc Prágáig. Ott szépen feltérképeztem a repteret, hogy mit hol lehet találni, előre készülve a visszafelé útra, mikor is 3 órám lesz a két gép között.
Riga előtt leszálláskor már lehetett látni, hogy hó az van. A parcellák úgy váltakoztak egymással, hogy hó meg fa. Erdő és fehérség. Mint azt már mondtam, a csomagomat persze hiába vártam. Reklamálás megvolt, leírtam a kis bőröndöt, kaptam referencia számot, ami alapján érdeklődhettem. Majd irány a WC ahol szépen kidühöngtem és bőgtem magam.
Pénzváltás, taxi a szállodába (Piros Renault Senic). Kész szerencsének bizonyult, hogy a párom jó vastag bélelt kabátját hoztam magammal, mert az elég meleg volt ahhoz, hogy ne kelljen azzal foglalkoznom, megfázom. A pulcsik meg a harisnyáim ugye a bőröndömben voltak valahol útban Riga felé (reméltem, mert azt mondták van még egy esti járat Prágából, hátha azon rajta lesz). Így csak bejelentkezés után elindultam olyan alapvető dolgokat megvenni, mint zokni, bugyi, harisnya, fogkefe, fogkrém, tusfürdő. Mászkálás közben szerencsére megtaláltam egy piacot, ahol piaci áron szereztem be a fehérneműket és egy különösen jó meleg harisnyát.
Már ezzel a szereléssel felturbózva indultam el vacsorázni. Először egy kávézóba tértem be, gondolom ott vacsorázom, láttam is, hogy mások esznek tésztát, de én aztán ki nem igazodtam az étlapon, illetve azon csak italok voltak, úgyhogy forró csokit rendeltem. Ami kiderült nem az a fajta forró csoki amire én számítottam, hanem tényleg olvasztott mentás csokoládé volt. Töményen. Durva.
Végül a szomszéd utcában lévő Ukrán étteremben eszegettem fokhagymás pirítóst fekete kenyérből meg Soljanka levest. Ami valami istenire sikerült.

Continue Reading

24 ora

A legizgalmasabb a repülésben, amikor az ember már leszáll és dobogó szívvel várja a kerengot (ok az o: meg u" betuknek fejbol nem tudom az ASCI kodjat, ugyhogy hagyom a tobbit is es nem ekezetezek, mert a masik lehetoseg meg a ciril betu), aztan amikor mar 3x nezi vegig a viragos taska elvonul a szeme elott rajon, hogy az o csomagja valahol eltunt a Budapest-Praga-Riga vonalon. Ekkor jon a ketsegbeeses, boges Lost es Found, ahol meg semmit nem tudnak a csomagrol. Este tehat az alapveto dolgok, ugy is mint bugyi zokni harisnya fogkefe fogkrem vasarlasa. Hogy feldobodjak, Be happy aromaterapias tusfurdot vettem es egy orat alltam a forro zuhany alatt. Ma reggel mar azt mondtak, uton van a csomag es ugyanazzal a jarattal jon, amivel en tegnap. Azert ezt a 24 orat nem kivannam senkinek. Visszafele jon velem a borond kezipoggyaszkent.

Continue Reading

Utazás

Megtettem az előkészületeket. Felvettem reggel a repülőjegyemet, a napidíjamat, sőt még a Minibuszt se felejtettem el megrendelni. Megnéztem, a kis füzetem, amibe Párizsban is jegyzeteltem még pont van annyi lap, hogy most is jó szolgálatot tegyen (persze ha súlyos grafomán rohamot kapok, kénytelen leszek valami lett füzetet beszerezni). Holnap még utána kell néznem az időjárásnak. Bár ma Tikka azt mondta, hogy Ugye tudod, hogy Moszkvában -15 fok van Nagyon remélem, hogy Rigában nem ez a helyzet. Bízom a tenger jótékony hatásában. Főleg, miután múlt pénteken A. visszamondta az angol BJD2-t, a vihar miatt, mire én fogtam magam és bosszúból elmentem shoppingolni. Gondoltam, veszek egy nadrágot, lehetőleg meleget az utazásra, de persze szoknyával tértem haza, ami hosszú és bársony, ráadásul 2 számmal kisebb, mint amit nyáron vehettem volna. Ma mindenki el volt tőle ragadtatva (na meg attól, hogy mennyit fogytam, egy hét után feltűnt mindenkinek), s mivel van jó vastag harisnyám is, úgy gondoltam eléggé komoly ember benyomását kelthetem ilyen szerelésben a csütörtök-pénteki találkozókon is.

Continue Reading

6ik nap, Május 9 (Párizs)

Eljött az utolsó nap. A hétvégi reggeliztetők nem igazán voltak top formában, mert szombaton ugye nem volt felvágott, vasárnap meg a kis zsömlebagettért kellett külön könyörögni. Persze lehet, hogy csak nagyon korán volt, mert a szokásosnál (8 óra) korábban reggeliztünk, hisz ki kellett jelentkezni. Ugyanis a délelőtti hivatalos program fél egyig tartott, a szobát viszont már délig el kellett hagyni. Így a sajtok lekerültek a recepciós hűtőjébe, a bőrönd pedig az alagsori csomagmegőrzőbe.
Mivel a gép csak este 8-kor indult visszafelé, délután még egyszer utoljára bejártuk a szebb helyeket. Eső nem volt, viszont köd az igen. Ellopták a torony tetejét is.
Hogy a kör teljes legyen, ugyanott ettem, ahol az első este, a La Dome-ban.
Aztán öt után elindultunk a reptérre. Na és itt jött az a bizonyos megállapítás, hogy a Charles de Gaulle az egy nagy kaki. Illogikus feliratzás, ami alapján semmit nem lehet megtalálni. Pestre utazó franciák mögé álltunk sorba, gondolva, az biztos jó, erre kiderült, hogy nem, totál más irányba kell menni. Ennyit arról, hogyha az angol feliratokon nem tudunk kiigazodni, vajon milyenek lehetnek a franciák.
Megkérdeztem a Chek-in pultnál, hogy és merre van a duty free, mire a csaj azt mondta, hogy túl a kapun. Ott viszont már csak biztonsági ellenőrzés és a váróterem volt. Még wc se. Roppant görbén néztek rám, mert visszamentem kívülre pisilni (a retyi szutykos volt rendesen). Kisebb volt a gép, mint odafele, és teli francia fiatalokkal akik Budapestre utaztak. Teljesen az utolsó sorban ültünk, s meg kellett állapítani, hogy a stewardessek nagyon is hangosan tudnak beszélgetni. A hangosbemondós csak megkérdezte tőlem, hogy is hívják a pesti repteret, mert otthonhagyta a papírját. Felírtam neki, hogy FERIHEGY. Még ki is ejtettem. Aztán amikor bemondta, hogy megérkeztünk, roppant vicces volt a kiejtése, le se tudom írni fonetikusan.
Kicsit megijedtem, mert utolsónak jött ki a csomagom, de megvolt benne az összes dolog, s a Minibuszra se kellett sokat várni, aztán valamikor 2 felé sikerült is lefeküdni a sok élménymesélés, Voila iszogatás és sajtevészet után.
Búcsúzóul egy virág a Rodin Múzeum parkjából.

Continue Reading

5ik nap, Május 8 (Párizs)

Végre aránylag jól aludtam. Ez valószínűleg köszönhető volt az előző esti vacsorának, amit az egyik szponzor fizetett, meg hogy utána még beugrottam a hotelhez közeli számítógépterembe, mert kaptunk ingyen logint, ezért aztán neteztem egy adagot az iMac laborban. A vacsin volt ülésrend, meg menü kitéve az asztalra, persze franciárul, úgyhogy megint csak zsákbamacska volt amit adtak, meg finom vörösbor.
Reggel az SMSek ébresztettek, a család sorban gratulált a szülinapomra. Ekkor már tudtam, hogy a nap élménye az lesz, hogy este az Eiffel torony első emeletén fogunk vacsorázni, az Attitude 95ben, éljenek a szponzorok. Nem tudom egyébként, hogy az ünnep miatt-e, de reggelire nem volt felvágott, meg sajt. Fujj, fujj!
Egész nap ment a program, és esett az eső. Legalább nem fájt emiatt a szívünk.
Estelefé időben indultunk a toronyhoz, hogy még legyen idő körbenézni, fényképezgetni. Már világított, de a csillogást még nem kapcsolták fel. Lefényképeztem egy amerikai családot akik nagyon boldogok voltak, hogy mind a négyen, meg az torony együtt szerepelhettek egy képen végre.
Az Eiffelen azonban még ekkor is dolgoztak. A vacsora fenséges volt, pezsgő, lazac (felismertem már a nevét a francia menüről), vörösbor, jó asztaltársaság, kilátás a Trocadero-ra. Hazafelé persze tökig eláztam, de nagyon gyorsan mentem, szerintem csúcsidőt, úgyhogy legalább elégettem a magamhoz vett kalóriákat. Aztán beálltam a forró zuhany alá.
Azért nem olyan rossz, hogy Párizsban az Eiffel tornyon ünnepeli az ember a szülinapját, csak a szívemhez közelebb állók hiányoztak. De nagyon.

Continue Reading

4ik nap, május 7 (Párizs)

Itt kezdődnek az unalmas, konferenciás napok leírásai. Persze akad köztük még így is egy-két kép. Egyedül reggeliztem, mert Angyalka elrontotta a gyomrát. Egyébként eléggé kényes neki, mint megtudtam, a zöldségeket se eszik, úgyhogy mindig megkaptam tőle a tányérját díszítő salátaleveleket, paradicsomokat. A változatosság kedvéért borongott az idő, ezért aztán csak körbeloholtunk vásárolgatni, mert másnapra, 8-án is ünnepe volt a franciáknak és nem volt egységes, hogy mikor mi is lesz zárva.
Elmentünk az Opera környékére, meg a Lafayettehez, mert áradoztam Angyalkának, micsoda csoda, de nem sok időt töltöttünk ott, mert neki nem tetszett a luxus meg az árak. Nem magyaráztam, hogy nem igazán vásárolni van itt értelme, hanem megnézni azt, ami van, ami lehetőség. Persze mint annak idején a Harrodsban egy zacsi miatt csak vettem valamit. Mécsestartót és parfümöt választottam, ez utóbbiról azt hittem, hogy szobaillatosító, merthogy a háztartási részlegen a gyertyák mellett volt, de mikor itthon kipróbáltam, már nem voltam benne olyan biztos.
Aztán már csak annyi idő volt, hogy borokat, mustárt meg sajtokat vásároljak. Az utóbbiakat beköltöztettem a minibárba, kipakolva belőle a dobozos söröket. Később kiderült, hogy a szag is beköltözött a minibárba. Most már mindez itthon van, úgyhogy mély lélegzetet kell venni, ha az ember kinyitja a hűtő ajtaját. Persze már nem sokáig, mert a hétvégén hazaviszem anyunak a fondü sajtot, amit direkt bosszantásra vettem. 😀

Continue Reading

3ik nap, Május 6 (Párizs)

Reggelinél már okosabb voltam, kértem croissant is. Aznapra a Saint Germain negyedet, meg a Latin negyedet néztük ki magunknak.
A Luxembourg palota kertjében kezdtünk, ami így kora reggel a kocogókat leszámítva egészen üres volt. A Szajna partján indultunk utána el a Cite sziget felé. Azt hiszem, a Pont Neuföt mindenféle szögből lefényképeztem. Nagyon úgy nézett ki, hogy egész nap szép időnk lesz.
A Notre Dame környékén persze hemzsegtek az emberek. S ugyan ki volt írva, hogy legyenek csendben bent a templomban, ott mégis hatalmas volt a hangzavar. Míg előző nap a Sacre Coeur-be még a fényképezőgépet is el kellett tenni, mert rászóltak az ember lányára a biztonságiak, ha a gép akár kikapcsolva is a nyakában lógott, addig ebben a templomban szinte világos volt a sok vakuvillanásnak hála. Én nem nagyon próbálkoztam, mert állvány nélkül eléggé reménytelen lett volna lefényképezni a rózsaablakokat, amiknek egy része így is úgyis el volt takarva, mert persze itt is renoválások folytak.
Azért a HMMből ismerős gargoylekat lefényképeztem.
A szigeten indultunk visszafelé, a Sainte Chapelle-ből szintén csak a csúcsát láttuk, mert az utcán állt a sor, s ott is bizony motozták a túristákat rendesen. Persze lehet, hogy azért, mert a Bíróságra is ugyanott lehetett bejutni. Végül visszatértünk a szárazföldre.
Szent Mihály útján mentünk a Sorbonne felé, be-betérve a könyvesboltokba. Ebédre szendvicsünkkel kicsücsültünk a Luxemburg kertbe, ami a reggeli állapotokhoz képest nagyon is megváltozott. Teli volt diákokkal, akik kiültek a napra, ebédeltek, tanultak, vagy éppen futottak. Szép nagy kört tettünk meg. Délután pedig elváltak az útjaink.
Először azért beszéltük meg így, mert aznap délutánra terveztem, hogy ellátogatok valamelyik múzeumba, de annyira szép volt az idő, hogy inkább sétálgattam tovább. Különben is jól esett végre egyedül lenni, mert bizony Angyalka kezdett idegesíteni.
Elmentem hát az Operához, megnéztem a Madeline templomot és bementem a Lafayette áruházba is. Végigcsodáltam az exkluzív lakberendezési részleget, ami 5 emeletből állt. Biztos a lakásvásárlás miatt történhetett meg, hogy ez sokkal jobban érdekelt, mint mondjuk a ruházat.
Feltérképeztem a szálloda közelében lévő piacias sétálóutcát és megcsodáltam, de a szag miatt csak kívülről, a sajtboltot. Aztán megint az Eiffel torony lábánál kötöttem ki, csokis ekler fánkot majszolva, német turisták mellett, majd átmentem a Szajna túlpartjára és elindultam a Trocaderotól Keletre. A nagy séta végén a Diadalívnél és a Champs-Elysees-n álltam meg.
Este elindultunk Angyalkával éttermet keresni. Ekkor találtuk meg azt a helyet, ahol volt nemdohányzó részleg, bizony, két asztalkával a sarokban. Kis asztalt kaptunk, szűk volt a hely, Angyalka mindig leverte a kését meg a villáját, a pincérünk viszont még a mögöttünk ülőket is könnyedén ki tudta szolgálni. Megint a napi menüt kértem, ami valami pástétomból állt, meg marhapörkölt szerűböl, a húsdarabok viszont tenyérnyiek voltak és több mint a felét meghagytam.
Hullafáradtan értem vissza a szobámba, kicsit még néztem a Csocsót, majd elaludtam.
Egyébként az alvás nem igazán ment. Pedig széles ágyam volt, egyedül az enyém az egész, teljesen lestrapáltam magam minden estére, ennek ellenére nyugtalanul aludtam és mindig felébredtem az ébresztő előtt.

Continue Reading

2dik nap, Május 5 (Párizs)

A reggeli benne volt a szállásban, hát helyben ehettünk. Rossz idő miatt persze nem a teraszon, ahogy azt a hotel honlapján beharangozták, hanem lent a földszinti kis étkezőben, ami szintén kisebb, mint azt a nagyvonalú honlap alapján gondoltam volna. Ráadásul csak kint, a külvilágtól folpackkal elválasztott teraszon kaptunk már helyet és hideg volt. Jól bekajáltunk, az volt a terv, hogy ebédre csak valami könnyűt eszünk, majd inkább vacsizunk.
Mikor felkeltem, még a nap is sütött, ez mégiscsak reménnyel töltött el az előző esti előrejelzések ellenére. Mire azonban elindultunk, már beborult. Kilenc előtt ugyan már az Eiffel torony tövében voltunk, de szörnyen fújt a szél, s kimondottan hideg volt. Még az eső is csepergett. Körbefényképeztünk, s a hideg miatt úgy döntöttünk, nem fagyoskodunk ott a 1/2 10-es nyitásig. Elindultunk hát a marsmezőn (Champ-de-Mars). Itt-ott turisták állítottak meg, hogy fényképezgessük le őket a barátnőjükkel, feleségükkel és a toronnyal. Az embernek gondolom nagyobb bizalma van olyannal szemben, aki maga is kamerát cipel, és feltételezik, hogy nem fog elszaladni az övével. Meg aztán egyikünk se az a kimondottan szaladós fajta. Minket még az összes hazug sántakutyánál is előbb érnének utol. Ezért idegesített annyira az a rengeteg kocogó, biztos. Mert én nem.
A mező végin megnéztük az új béke emlékművet, kikeresve rajta persze a magyar feliratot is. Megkerültük az Ecole Militaire-t és elmentünk az Invalidusokhoz. Eddigre már elállt az eső, hát bementünk a Rodin múzeumba és körbejártuk a kertet. Épp elértünk a Gondolkodóhoz, amikor megint rázendített, hát berohantunk a házba is. Itt megint Angyalkának volt kalandja, egy amerikai nőnek kellett elmagyaráznia, kicsoda az a Dante.
Rodin után elindultunk a Musee d’Orsay felé, útközben láttam ötletet arra, mire lehet felhasználni a tekintélyes parafadugó gyűjteményünket. Na meg folyattuk a nyálunkat megint a különböző kirakatokon. Azt meg kell hagyni, hogy a tálalás nagyon megy a franciáknak. A múzeumot csak kívülről néztük meg, mert úgy döntöttünk, hogy két nap épp csak arra elég, hogy körbeloholjuk a nevezetességeket, ahhoz, hogy órákat töltsünk el itt vagy ott ennél több időre lenne szükség. Egyébként meg már befelé is sorba kellett állni, sőt az üvegfalú bejáratnak hála az is kiderült, hogy ha be is értél az ajtón, az még semmi, mert ott újból ácsoroghattál a sorodra várva, mire átvizsgáltak a biztonságiak, még fémdetektoros kapukon is át kellett gyalogolni.
Átmentünk hát a Pont Royale-on a Louvrehoz. Fényképezgetés. Jamaikaiaktól vettünk képeslapot, ott árulták a 2 euróért 18 darabos leporellót. Eleinte még azt terveztem, hogy bemegyek a Louvre-ba, de Angyalka nem akart, s mivel az idő is éppen jóra fordult, hát sétálgattunk tovább. Keresztül a Tuileries parkon, ahol megint volt jó pár kocogó, meg a kacsa.
Ekkor már volt vagy egy óra is, hát úgy gondoltuk, valami kaja után nézünk, de környéken nem volt semmi olyan, ami igazán megfelelt volna, ezért aztán az Operánál felszálltunk a metróra, mentünk valamerre két megállót aztán egy kis Brasserie-ben ebédeltünk. Családi vállalkozásnak nézett ki, és még angolul se nagyon beszéltek. Salátát meg szendvicset ettem, Angyalka meg steaket sült krumplival, mint tipikus francia kaját, ami még csak könnyű se volt.
Ebédközben végiglapozgattuk az útikönyveket, konzultáltunk a térképekkel és úgy döntöttünk, hogy irány a Montmartre. Persze mire odajutottunk, hogy megtaláltuk a Sacre Coeurhöz felvezető lépcsőt, megint zuhogni kezdett az eső, meg a jég, így aztán betértünk valami műszaki áruházba, hogy megvárjuk a csillapodást. Ez megtörtént. Felmásztunk a lépcsőkön. Gyorsan, kettesével szedtem őket, elvégre itthon is mindig úgy megyek fel a harmadikra, de azért ott rendes szívdobogással álltam meg a bejárat előtt. Úgy gondoltuk, hogy lefelé bóklászunk egy kicsit, majd megkeressük a Moulin Rouge-t. A változatosság kedvéért megint esett persze. Úgyhogy ácsorogtunk kapualjakban, bementünk ABC-be, kirakatokat bámultunk. Mindezt főleg azért, mert én alapból otthon (értsd Budapesten) hagytam az ernyőmet és az égszakadással szemben a széldzsekim tartása is véges, Angyalka ernyőjét pedig már az előző esti szél kifordította.
Azt hittem, hogy a Moulin Rouge valami elhagyott utcácskában van, nem túl feltűnő helyen. Persze tévedtem.
Vissza a szállodához, ahol amíg Angyalka lepakolta amiket a boltban vásárolt én még körbesétáltam kicsit egyedül a környéken, mert az már kellett, hogy magam legyek.
Kis pihenő után elmentünk a Place de la Concordera, majd innen megint a Champs Elysees felé vettük az irányt. A Palais Royal-t éppen felújítják, teljesen kicserélik az üvegtetejét, s minderre 3 évet szántak. Ki is van írva, hogy a felújítás 2002-2005 között zajlik. S nem ez az egyetlen épület, amit éppen felállványoztak, s ennyi időt adtak a munkákra. Bezzeg nálunk ugye a felújítási projektek… A Champs Elysees elején 50 kép volt kitéve, a frissen uniós tagokká lett országokról, fővárosaikról. Magyarország nevében a budapesti a gyógyfürdőkről szóltak a képek. Igaz, hogy a hévízi tóról készült felvétel fölé is a fővárosunk volt felvésve.
Mindezek után visszatértünk a környékünkre, s ott vacsoráztunk egy étteremben. Én nagy bátran a napi ajánlatot kértem. Az előételnél még az étlapról felismertem, hogy az valami lazac lesz (ugyanis az állandó menük le voltak fordítva a nap specialitása azonban nem). Lazachabot kaptam, meg valami marhát savanyú mártásban, tésztával.

Continue Reading

1ső nap, Május 4 (Párizs)

Még Ferihegyen, mikor kivitt a busz, kiderült, hogy nem is Malév géppel, hanem Air France-szal visznek, úgyhogy átkocogtunk a másik terminálhoz, ahol aztán check-in után gondoltam megiszunk még egy kávét, ami 530 forint volt. Azt hittem, eldobom az agyamat. Tavaly a 2A-n 300 forint volt és nem gépi. Elvileg 12 50-kor indultunk volna, de késett az idefelé tartó gép, így aztán tizenöt perc késéssel szálltunk fel. Szép nagy gép volt, kábé félig utasokkal.
Nem tudom, miért szidja mindenki a Malévot, mert ezen az Air France gépen a kaja förtelmes volt. Egy háromszögletű vékony szelet fél kenyéren szelet lazac, két pici pizza, egymásba fordítva, mint valami szendvics, falatnyi csirkehús pálcikán megy egy sütike. Nem igazán estem hasra tőle, sőőőt. Igaz, hogy még mindig jobb volt, mint a B változat, a szendvics. Éhes voltam már addigra, reggel azért idegeskedtem, hogy minden sikerüljön, hiszen futás a bankba, majd epilálás, pakolás, kicsi rendrakás, s leginkább attól tartottam, hogy a Minibus előbb fog jönni, mint hogy kész leszek. De szerencsére nem.
A repülőn végre elolvastam az útikönyv vonatkozó részeit (majd az egészet).
Megérkeztünk a Charles de Gaulle-ra és kapásból eltévedtünk, valahogy azok a szerencsétlen jelek, amik a kijáratot meg a vonathoz vezető utat voltak hivatottak jelölni nem tűntek teljesen egyértelműnek. Aztán meg a jegyvásárló helyről gondoltuk, hogy csak távolsági jegyeket adnak, pedig a Carte Orange-t a heti jeggyel is ott lehetett beszerezni. Megérte a legnagyobbat venni, mert így nem kellett aztán aggódni, hogy hova és mivel akarunk utazgatni. A reptérről vonattal (RER) bementünk a belvárosba, onnan a 4-es majd a 8-as metróval eljutottunk a La tour Maubourg-ig, és onnan már csak egy köpésre volt a Hotelünk. Angyalka az 1. Én a 3. Emeleten kaptam meg az 5-ös szobát.
Kipakolásztunk, aztán mivel már volt vagy ½ 6 elindultunk, hogy felderítsük a környéket, meg valami kaját is szerezzünk. Kiderült, hogy látótávolságban van az Eiffel torony, amit annyira nem tudtam fényképezni, mert esett az eső. Elképesztőek a pékségek. Nagyon étvágygerjesztőek a kirakataik. Végül egy Le Dome nevű helyen kötöttünk ki, korrektnek tűntek az árak. Részemről hagymalevest ettem, csirkét, krumplit meg egy korsó sört. Kicsit korainak tartottam még a borozgatást. A mustár, az valami istenien csípős volt. Ugyan hoztak nekünk ketchup-öt is a krumplihoz, de inkább a mustárt eszegettünk mind a ketten. Töltött gyomorral sétáltunk volna még tovább, de esett az eső. Ezért aztán betértünk egy ABC-be, ahol bevásároltunk üdítőket, hogy mégse a minibárt fogyasszuk. Mire lepakoltunk a hotelben normalizálódott az idő, ezért aztán sétáltunk még egy jó adagot. Lementünk a Szajna partra, át a túloldalra, a George V-ön ki a Champs-Elysées-re, felmentünk a Arc de triomphe-hoz, fényképezgettünk, majd szépen lesétáltunk a sugárúton. Az eső csepergett, kicsit tüsszögni kezdtem, reméltem, hogy semmi komoly.
Végül metróra szálltunk, mert az 1-es vonal végállomása másként szerepelt a térképen, mint a metró feliratain, így aztán rossz indultunk el, hát a következő megállón át a túloldalra és vártuk a metrót. Az alatt az egy megálló alatt volt szerencsénk családi vállalkozásban meghallgatni a La Bambát. Közben a szemközti oldalon egy részeg nagyvonalúan a sinekre pisilt, meglóbálta kicsit a farkát, húzott egyet a kezében tartott borosüvegből, majd átkiabált az egyik túristacsoporthoz, és politikáról kezdett el értekezni velük, angolul. Angyalka elcsodálkozott: „Itt még a lumpenek is tudnak angolul”.
A jó irányba tartó metrón szaxofonosunk volt.
Jóval 10 után értünk haza, vettem egy forró fürdőt, Anita Blake 3-al a kezemben.
Megnéztem a Duna tévén (ezen kívül még 7 francia csatorna, BBC word, valami keresztény amerikai/angol adó, meg a német DW volt beállítva) az időjárásjelentést, de esőt mondtak a másnapi Párizsra is. Pedig a diadalív mögött már derült az ég. Pedig reménykedtem, hogy talán jobbra fordulnak a dolgok.
De így még fényképezni se lehet, és ez nem ér…

Continue Reading

Bonjour

Tartottam magam ahhoz, hogy nem írok külföldről, mert fontosabb dolgom is van, mint internetkávézókba járni, s még akkor is kitartottam, mikor már a rendezők biztosítottak hozzáférést és inkább jegyzeteltem tovább a kis füzetembe. Majd lesz összefolgaló is, de most gyorsan, 10 pontban a benyomásaim, megfigyeléseim.

1. Párizsban mindig mindenki fut. A parkokban reggel, délben és este tömegesen láthatók a futók.
2. Az éttermekben, kávézókban kicsi asztalok vannak, azok is egymás hegyén hátán, attól lehet félni, hogy a szomszédok tányérjába lóg a könyököd.
3. Aki le akar szokni a dohányzásról, az ne menjen Párizsba. Mindenhol lehet dohányozni, az éttermekben többnyire nincsenek elkerített dohányzó, nem dohányzó részek. 1x kérdezte tőlünk pincér, akarunk-e nem dohányzó részbe ülni, s elvezetett az étterem sarkában lévő két aprócska asztalhoz, ami a nemdohányzó részleg volt.
4. A párizsiak ott élnek a városukban, a belvárosban nemcsak a műemlékek, irodák, munkahelyek vannak, de otthonok is, ahol laknak az emberek (és futnak!)
5. Azért tényleg tudnak nagyon büdösek is lenni, ezt leginkább tömegközlekedésen, metrón lehet tapasztalni.
6. A metrózenészek a kocsikban zenélnek, gyakran kisebb csoportban, s gurulós kocsin viszik magukkal a házilag eszkábált mikrofonjukat, erősítőjüket.
7. A konferencia olasz résztvevői idegesítők voltak. Lelőni őket!
8. A Charles de Gaulle reptér egy nagy kaki.
9. A párizsi nők nem is olyan csinosak és szépek, mint várnánk. Igazából a pasik jobban néznek ki.
10. Ha 26 zacsiba és papírba csomagolod is be, akkor is érzed sajt szagát.

Continue Reading

A nagy beszámoló

Ugyan írogattam hébe-hóba Angliából, de azért nem történt meg a teljes beszámoló. Úgyhogy most fel lehet kötni a gatyákat, mert jön. Egyrészt magamnak, másrészt, akit érdekel. Akit meg nem, ne olvasson tovább, várja meg a legközelebbi postomat 😛

Június 19. csütörtök

A húgom azt ígérte, hogy dél és ¼ 1 körül jönnek értem, hogy legyen mindenre időnk, a gép 14 50kor indult. Nem hittem benne, de ideértek értem már délben. Meg is lepődtem rendesen. Repülőútról lásd alább, Gatwick nem változott, talán a környezete lett jobban kifejlődve. Vacsorára indiai kaja volt, amit elhoztunk a vendéglőből. Persze lecsaptam a legcsípősebbre a menün (Chicken Vindaloo) így aztán még véletlenül se akarta megkóstolni senki azt, amit én kértem. Gyengék. Éjszakába nyúlóan beszélgettünk, kint a szabadban, egy-egy pohár bor társaságában. Közben hazaértek a szomszédék is, ahol szintén megállapíthattam, hogy a gyerekek megnőttek, de a szülők nem nagyon változtak. Vagyis ez épp úgy volt csak igaz, hogy Ann rengeteget fogyott, azt az Atkins diétát csinálta, mint mondta, amit nekem is állandóan ajánlgatnak spam-ek, de mivel egy kategóriába szokott esni a Viagravásárlós levelekkel, hát kapásból törlöm őket, míg a férje, Michael (alias Iron Mike, miután a fél délelőttjét vasalással töltötte) kopaszodott és őszült.
George szobáját kaptam meg, neki emeletes ágya volt, az az IKEA fajta, aminek az alját meg íróasztalnak lehet használni. Nehezen ment az elalvás, hiába voltam teljesen fáradt, részben a hely miatt, másrészt meg kint a patio-n két kis medence van halakkal, amelyekbe állandóan csobog a víz és nagyon tudott idegesíteni.

Június 20. péntek

Reggel a gyerekek elhúztak az iskolába (taxival, ugyanis nem járatnak feléjük iskolabuszt, inkább taxikat fizetnek, akik felszedik a környéken lakó srácokat és beviszik őket a városi iskolákban. Még a legkisebb lánynak is, aki egyébként autista taxija volt, igaz neki kísérője is volt, míg a két nagyobb gyerek már egyedül ment) elindultunk Haywards Heathbe. Egy csomó ideig gondolkodtam rajta, hogy valami közöm volt nekem anno ehhez a kisvároshoz, aztán útközben beugrott, hogy első körben ide jártam nyelviskolába egy fél évig.
Nekem az volt a feladatom, hogy találjak valami militarysat, míg Jayne a helyi kórházba ment felvételi beszélgetésre, ott akar ugyanis elhelyezkedni, mert az a terve, hogy feladja a kerttervezést, műtősnek képezteti ki magát. Tanulni Guilfordban fog, de kell egy kórház, ahol alkalmazzák és támogatják, így aztán nem kéne ösztöndíjat fizetnie. Nézelődtem, mászkáltam, kiderült, hogy nemcsak nagy áruházakban de ilyen kisvárosi könyvesboltokban is kinyitnak majd, csak hogy éjfélkor mindenki aki akarja, hozzájusson a Harry Potter 5. részéhez.
Végül találtunk egy charity shopban zöld pólót, meg kinéztem magamnak egy nadrágot a Next-ben, gondolva, ha már kell venni akkor olyan legyen, amit ne csak 1 alkalomra, de többször is hordhassak. Halásznadrág ügyben úgyis pótlásra szorulok. Meg úgy döntött Roger és Jayne, hogy vesznek egy új kártyát valamelyik régebbi telefonjukba, hogy olcsóbb legyen nekik is, meg nekem is, ha keresnek. Ugyanis reggel kipróbálgattuk, hogy milyen számon tudom is őket hívni, mire kaptam egy SMSt, hogy Hahó, vészesen fogy a pénze. Ami korántsem volt olyan kellemes, mint az érkezésemkor kapott féltucat SMS, amelyben az összes angol mobilszolgáltató külön üdvözökt.
Visszafelé a vásárlást Horshamben fejeztük be, még a partira is vettünk ezt meg azt, ebédeltünk (paradicsomos, salátás pestós csirkés szendvicset), valamint miután felpróbáltam még jó pár gatyát mégiscsak a NEXTes lett az enyim, amire elsőre beleszerettem. Este felállítottuk George sátrát az udvarban, mert érkezett Natalia egyik barátnője aki vele aludt egy szobában, így a kissrác kiszorult a kertbe, de nem bánta, mert másnap estére az volt a terv, hogy még két fiú jön és sátrazik mellette.
Elmentünk megnéztük a nagy titokban készült tortát, amit Ann készített, aztán bepakoltunk a kocsikba, hogy másnap ezzel ne kelljen törődni. Az este az előző napihoz hasonlóan bort szürcsölgetve, beszélgetve telt kint félig a szabadban, félig a konyhában, ahol ügyelni kellett a másnapi tavaszi tekercsek sütögetésére.

Június 21. szombat

A nagy nap. Reggel elindultunk hát Jayne-nel, hogy felvegyük a községháza kulcsát. Először persze rossz házhoz mentünk, aztán meg a kapu melletti rejtekhelyről rossz kulcsot hoztunk el. De aztán bejutottunk és nekiláthattunk a díszítésnek. Felállítottunk kint egy katonai sátrat, a nagytermet feldíszítettük, minden vagy katonai állomáshelyre, vagy magára a M*A*S*Hre emlékeztetett. Na meg az ötvenes évekre. A gyerekeknek sok hasznát nem lehetett venni, ugyanis még délelőtt beugrottak a Tescoba és megvették a Harry Pottert, így főleg annak olvasásával voltak elfoglalva. Nem lehetett semmi látvány a bevásárlóközpontban, hogy mindenki a hétvégi nagy kosarát tologatja, ami tele van mindenféle enni meg innivalókkal meg egy Harry Potter könyvvel, Ugyanis itt lehetett legolcsóbban megkapni, 15 font helyett alig 10ért. Délután volt még egy forduló, kipakoltuk a piákat, aztán még 1x haza, megérkezett még a két srác, akiknek a szülei ugyan nem értek rá, de azért rendesen ott maradtak vagy egy órát, pedig végig azt mondogatták, hogy Jajj, nektek még egy csomó dolgotok van, hogy ilyen nagy partit rendeztek!, de csak ücsörögtek tovább és beszéltek. Legalább hoztak egy üveg jó pezsgőt, amit megittunk. Aztán zuhany, felöltözés, bébiszitter megvárása, aki Frankie-re vigyáz, majd irány vissza, hogy a piákat, kajákat előkészítsük. A vendégek kicsit lassan kezdtek el gyülekezni, addigra a gyerekek már rendesen felhajtottak nem egy pohár Pimm’st. Majdnem mindenki tényleg zöldben jött, esetleg hawaii mintás ingben, vagy doktornak, ápolónak öltözve. A legjobb Roger egyik régi haverja volt, akiről egyszerűen nem bírtam levenni a szemem, mikor megérkezett, ugyanis egy az egyben mintha Gálvölgyi Jánost láttam volna. Megbíztam Iron Mike-ot (aki digitálisan felszerelkezve mászkált), hogy csináljon róla képeket, de később én is be lettem mutatva Chrisnek, akit teljesen felvillanyozott a dolog, hogy ha eljönne Magyarországra, akkor igazából ingyen élhetne, mert mindenki híres embernek nézné és a kegyeit lesné. Volt élő zene is, öttagú együttes szaxofonossal, néger gitárossal, ennek megfelelően főleg reagge-t meg klasszikusokat játszottak Van Morrisontól a Stones-ig, kilenctől éjfélig, s szinte egyfolytában roptam, nagyot táncoltam, már rég ekkorát. Ilyenem van kicsiben!Közben alig ittam, de ahhoz képest amennyi pia és vendég volt, egész sok maradt még másnapra is. (Roger cége szponzorálta a dolgot, nemcsak majd minden kollegája eljött, de volt Greygoose vodka is töméntelen mennyiségben) A torta nagy siker volt, Ann egy Skyelectric pályát készített, amin matchbox Mini Cooperek száguldoztak, Rogernek ugyanis fiatalkorában mindig Minije volt. Éjfélkor szigorúan vége kellett lennie a bulinak, de egész sokan maradtak segíteni elpakolni, így nagyjából elrendeztünk mindent, másnap reggelre csak egy gyors padlótörlés és a sátor lebontása maradt. Így is kettőkor kerültünk ágyba.

Június 22. vasárnap

Igazából Roger születésnapja csak decemberben lesz, de pont a két ünnep között, s mivel a 40.-re, bár nagy bulit szerveztek, egy csomóan nem jöttek el, ezért gondolta most ezt ki Jayne, hogy akkor a fél évszázad legyen fél évvel előrehozva. Ráadásul rengeteg embert a vendégek közül meghívtak vasárnapra is egy kis BBQ-ra. Persze vasárnap volt borult az idő és esett itt ott az eső. Mire én felkeltem, addigra Jayne már megjárta a buli helyszínét, leszedték amit tudtak, aztán visszaadták a kulcsokat (ugyanis 9ig ennek meg kellett történnie). Közben Iron Mike megérkezett a CDvel, úgyhogy szépen végignéztük azt a 190 fényképet amik előző este készültek. Aztán megint kivettem a részemet az előkészületekből, takarításból salátakészítésből. Úgy tűnt, hogy pont jó idő lesz, mire hivatalosan elkezdődik a BBQ.
De azért volt pár perc, amikor Rogernek esernyővel kellett a kolbászokat sütögetnie. Persze nem jött el annyi ember, mint amennyit meghívtak, biztos nem egypáran másnaposságból kifolyólag későn ébredtek és nem volt energiájuk még egy bulira. Mire az utolsó vendég is elment és már csak Mike meg Ann maradtak, mindenki rendesen leengedett. Szerencsére, az idő viszont teljesen feljavult. A gyerekek elhasaltak a tévé előtt, a lányok Harry Pottert olvastak, a fiúk meg a Mátrixot nézték, amit Roger kapott a szülinapjára. Mi a többi ajándékot, főleg könyvek voltak, nézegettük, a legjobb a Douglas Adams féle The Meaning of Liff volt, eredeti kiadás. Az az ajándék pedig, ami a legmeglepőbb és a legeredetibb volt, s komolyabb keresgélést igényelt: egy 1953 december 29-i Times volt. Ja és estére nagyon kellemes lett az idő. Végre megkóstolhattam a tortát is és az egyik Mini Coopert, a pirosat, fehér tetővel megkaptam róla. Aztán borozgatás, beszélgetés kint a szabadban.

Június 23. hétfő

Egy kis darab a nagy városbólReggel irány London. Jayne maga is iskolába ment, ami amolyan heti egy nap, és főleg azzal foglalkozik, hogyan lehet kezelni az olyan szülőket, rokonokat, akik megtudják, hogy gyermekük fogyatékos. Én anno ott voltam, amikor Francescáról kiderült, hogy ha minden igaz, autista. Nem volt egyszerű és csak csodálni tudom a szülőket, akik szinte mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kislánynak normális családi életet biztosítsanak, úgy kezeljék mint egészséges testvéreit de mind e mellett spéci iskolába járassák és költséget ne kíméljenek, hogy megtalálják azt a megoldást amivel a legtöbbet segíthetnek rajta. Hatalmas emberiességet jelent ez.
Magammal vittem a kockást, hogy na majd a vonaton bepótolom a lemaradásomat, de alig írtam bele.
A Victoriától elindultam hát, persze nagy vagányan nem vettem-vittem útikönyvet, gondoltam majd szerzek valami turista helyről térképet, elég lesz az, meg az emlékezetemre való hagyatkozás. Persze mindenhol csak a méregdrága busztúrákat hirdették, hát követtem a táblákat és az ösztöneimet. Elsétáltam a Buckingham palotáig, ott úgyse kell csak 1 órát várnom és megnézhetem az őrségváltást, útközben az egyik Whittard’sban kinéztem a teás ajándékokat. De aztán annyi hangos amerikai gyülekezett, hogy fogtam magam és otthagytam az egészet. Elmentem a National Gallery-be, aztán Leicester Square (sajnos nem jegyeztek aznapra semmi filmbemutatót, pedig érdemes lett volna megnézni egy ilyet), Piccadily Circus, Covent Garden. Elmetróztam a British Library-be, éppen Hamlet kiállítás volt úgyhogy meghallgattam Daniel Day-Lewist és a Szellem jelenetet. Ott is ebédeltem. Roger ajánlotta, hogy menjek el a King’s Cross pályaudvarra, fényképezzem le a 9-es és 10-es vágány közti peronrészt, esetleg vegyek rá valakit, hogy fusson neki a falnak, s bizonyítékként meg lenne örökítve, hogy Muglik vagyunk, de éppen körbe van ásva az épületegyüttes és a melegben (reggel még jól jött a széldzsekim, de addigra már 25 köré ment a hőmérséklet) nem volt kedvem felidézni milyen is amikor egy nagyvárosban útfelújítás folyik. Visszatértem hát a Charing Cross Roadra, megnézegettem a kedvenc könyvesboltjaimat, majd sétáltam a Regent Streeten, Bond Streeten. Magamba ittam a délután felélénkülő várost. Míg délelőtt szinte csak turisták voltak mindenütt, három felé már nyüzsgött a city. Tátottam a számat, jegeskávét akartam inni, de aztán valami karamellás frappé lett belőle valamelyik Starbucksban, ahol végre megpihentem. Végül fel kellett szállnom a vonatra. Közben vásároltam ezt-azt, valamint visszaúton a Green Parkon és St. James Park mellett rájöttem, hogy valami van ott a levegőben amitől már reggel is hatalmasakat tüsszögtem, pedig nem vagyok egy allergiás, pollenekre érzékeny fajta.

Június 24 kedd

Brighton. Reggel a gyerekek elmentek suliba, majd mi is útra keltünk Jayne-nel. Előbb jött egy Posta, ahol mondtam a pasinak, hogy ugyan hagyja, bármilyen nagy is a Prince Williamről készült spéci bélyeg, azért mégis kuriózum azzal hazaküldeni a képeslapokat a családnak. Rányálaztam én azokat a helyükre (s azóta megkaptam a helyes visszajelzéseket, mindenki kézhez kapta őket). Jayne-nel elsősorban bevásárló túrának terveztük a napot, plussz célkitűzésem volt Fish and Chips-et enni a tengerparton, természetesen ecettel. Így aztán a North Lane-en parkoltunk, végigjártuk az édes kis üzleteket (bár tartóztattam magam a könyvesboltoktól), majd beszabadultunk a leárazott designer cuccok boltjába, a Tk.Maxxba, ahol hosszas nézelődés után végül is vettem egy pulcsit a kedvesnek. Kávézás egy menő hotel belső teraszán, ahol kimondottan forróság volt, védve a széltől. Aztán irány a tengerpart és a móló. Sütött a nap, elővigyázatosan otthon bekentem magamat naptejjel és bizony, sikerült is barnulnom. Úgy jöttem bizony haza, mintha nem is Angliában, hanem a Horvát tengerparton nyaraltam volna. Séta a mólón, fénykép készítése az év elején leégett régi mólóról. Megvolt a Fish and chips is az egyik tengerparti büfében is. Jayne azon tréfálkozott, ha valaha eljönnek Magyarországra, nekem ajándékba Ecetes chipszet és sportcipőbe való levágott – alias trainer liner, nagy felfedezés, rendesen feltankoltam belőlük, mert eddig teljesen prózai módon csupán leszabtam a rendes sport-zoknikat, hogy nyáron is tudjam őket sportcipőben használni – zoknikat kell hozniuk (oké, lehet, hogy itthon is lehet ilyet kapni, de nem bármely zoknisnál, csak menő sportmárkákban láttam és igen, sajnáltam volna rájuk a pénzt, míg kint nem). Aztán mentünk tovább a Pierben sikerült a húgomnak bögréket venni, meg elrakni a katalógusukat, hogy használhassa lakberendezési tanácsadónál. A Virginben feltankoltam DVDből, majd még Disney shop Dórinak és pólóvásár. Elégedetten értünk haza. Jayne minden gyereknek vett valamit (sortot George-nak, tangákat Natalia-nak, papírsárkányt Franike-nek), azért aztán amikor hazaértünk kimentünk Frankie-vel a mezőre, s bár alig volt szél, én azért rohangásztam rendesen, hogy kicsit repüljön az UFO szerű csillogó micsoda, amit a kislány roppant élvezett. Nem tudom, mennyire emlékezett rám, mindenesetre ott tartózkodásom alatt kaptam néhány mosolyt és vasárnap este néhány puszit is tőle. Az utolsó estén kitűnő idő volt, kinti vacsorára, borozgatásra alkalmas (milyen meglepő 😀 ).

Június 25 szerda

Reggel bevitettem magam Horshamba, hogy elintézzem az ajándékvásárlást, bevásárlást (Whittard teák, Body Shop, zoknik! stb.) na meg még céges pénzből is volt mit költenem. Sajnos azért mégiscsak a délelőtt állt csupán rendelkezésemre, de azért örülök, hogy az angoloknál az üzletek nem 10kor, hanem már 9kor nyitnak, így volt elegendő időm. Megtanultam már korábban, hogy külföldön nem érdemes semmit átváltani forintra, mert akkor visszakozok mindentől azon a címen, hogy itthon ez jóval olcsóbb. De hogy a nagyobbik húgom is mondta, azért ez mégiscsak angliai ajándék. Így aztán csak azt figyeltem, mennyi volt nálam fontban, amit egyébként is kint akartam elkölteni. Feltankoltam rendesen ebből, abból, de mire fél kettőkor hazaértem még mindig tudtam volna mit venni. Így is még várt rám, hogy átnézzük Roger repicuccait, kiválogathassam a pólókat, pulcsikat, amiket hazahozhatok, apró ajándékokat (Greygoose gyertyák, passoa kulcstartó, Remy Martin póló, Jagermeister kötény stb.), elintézzek Jayne-nek egy hotmailes elérést, és bár nagyvonalúan gondoltam a pakolásra, bizony fél órám ráment. Mivel meg kellett várni, míg legalább Natalia hazatér, hogy vigyázzon Frankie-re, az utolsók közt érkeztem Gatwickre, így aztán nem sok időm maradt a Duty Free-re, de azért vettem néhány fémdobozos Walker’s shortbreadet, After Eight-et és Cadbury’st meg egy üveg Bombay Sapphire gint. Persze majdnem a legutolsó kapun kellett beszállni, pedig először azt hittem, túloznak, amikor azt írják ki, hogy negyed órát szánjunk rá, hogy eljussunk a 46-os kapuig. De nem. Ugyan fél órával később kaptuk meg a felszállási engedélyt, mint hirdették, bőven időben hazaértünk, a menetrend szerinti érkezéshez képest három perccel korábban már kint álltam Ferihegyen és még nekem kellett a páromra várni.

Röviden: kevés volt. Örülök, hogy ott jártam, újra, remélem valamikor tudom nekik viszonozni a vendéglátást, de legalábbis igyekezni fogok, hogy tartsam a kapcsolatot. Ennyit megérdemelnek.

Continue Reading

Tapasztalat

Ma Londonban majdnem mindenhol a kiszolgaló személyzet vegyes bőrszínű volt, sehol egy igazi angol. Rádásul legalább 3 helyen sikerült kifognom a betanítás alatt álló fiatal munkatársat. Némelynek nehezére esett leolvasntatni a vonalkódot a géppel.
Holnap irány Brighton.

Continue Reading

AngolOK

Üdvözöljük Angliában. Természetesen szerencsésen megerkeztem. Hugomek vittek ki a reptérre, egy kicsit kellett Dórival mozgólépcsőzni, de bőven időben voltunk. A járat is elindult ahogy kellett, nem voltunk sokan, kábe a gép fele ha teli volt, így aztán nem ült mellettem senki. Nem kértem piát, mert pont elfogyott a tonik a ginhez. A párhuzamosan ülő manusz kólával volt kénytelen inni az övét. Időben le is szálltunk, csupán az Immigration officerek dolgoztak marha lassan. Szerencsére jó sort választottam, a másikból amerikaiak panaszkodtak, hogy már egy órája állnak és várják hogy sorra kerüljenek. Na nem mintha náluk jobban mennének a dolgok ha valaki be akarja tenni a lábát az országukba. Csak persze ezt ők nem érzékelik :D.
Jayne es Natalia vártak rám a reptéren. A gyerekek nővésén le lehet mérni az idő múlását. Amit persze elfelejtettem az az, hogy Roger szülinapi bulijának témája a M.A.S.H. 4077 lesz, úgyhogy ma el kellett menni és keríteni magamnak valami military kinezetű dolgot. Egy zöldes pólóval és egy klassz gatyával lettem gazdagabb e célból.
Ja és nincsenek ékezetek, mert még az alt se működik ezen az Applen. Viszont tuti új gép, a gyerekek most kapták a tavasszal. Jah és az idő semmiben sem különbözik attól amit otthon hagytam. Hét ágra süt a nap, 25 fok körül van a hőmeéséklet, hiába hoztam magammal tehát hosszú ujjú cuccokat. Szerintem maradnak a táskámban.

Continue Reading