Ma Emkával hiába vártunk a csoportra, akiknek előadást kellett tartanunk, úgyhogy beszélgettünk egy csomó mindenről. S aztán hirtelen azon vettem észre magam, hogy nekem kell megszervezni főnéni nyugdíjaztatási műsorát. Mert ugyan van másoknak is ötlete, de nagyon tisztában vannak vele, hogy ha tőlük jön, akkor a gyár felét azonnal elidegenítik. Most már állítólag sínen van az utód szerződésének levajazása is.

Azt hiszem elmondhatjuk, hogy az első őszi szünet jól sikerült. Ismét a Bükkben voltunk, mint tavaly októberben, jártunk már ismert helyeken, de új dolgokat is kipróbáltunk és megállapítottuk, hogy megint megyünk majd arra, mert jó hely.

Látszik, mennyire képben vagyok amúgy a környékkel, mert azt hittem, hogy Diósgyőr az valami kisváros, ha már van ott vár is meg, Várkert panzió, ahova foglaltunk szállást. De odaérve kiderült, hogy csak Miskolc egyik városrésze. A panzió amúgy tényleg pont a vár mellett volt, amit első nap meg is látogattunk, miután lepakoltunk. Majd körbejártuk a környéket, megállapítottuk, hogy Miskolc pizzamekka lehet, mert minden második vendéglő pizzázó vagy expressz pizza rendelésfelvevő helynek tűnt.

Kedden délelőtt elmentünk Szilvásváradra. Nem volt egyszerű az út odafelé, igazi kacskaringós, keskeny hegyi majdnem ösvényen autóztunk, alig találkoztunk mással. Szilvásváradon felmentünk most az ősember barlangig, ami különösen tetszett Babszemnek, mert felmászhatott sziklákra. Megnéztük a fátyol vízesést, ami azért még mindig nem a régi pompájában tündököl, de legalább már nincs kiszáradva. Még volt játszóterezés, aztán mentünk csak vissza a kisvasúttal és ebédeltünk meg. Persze már elég korán sötétedett, úgyhogy a Kalandpark csak rövid kitérő volt, Babszem kétszer végigmehetett a Mókus körön, s bár fáradt volt, azért ügyesen megoldotta a dolgokat, láthatólag sokat fejlődött tavaly óta. Visszafelé kicsit olyan volt, mintha valami horror film bevezető képsorait vettük volna fel, a tök sötétben a kihalt erdei úton csupán a kocsi lámpája világította meg a fatörzsek egyharmadát. Az ember szerint igazi vezetési gyakorlat volt ez az út Szilvásváradra meg vissza.

Kivételesen az időjárás előrejelzés igazat mondott, szerda reggel volt eső és borús az ég a nap folyamán, úgyhogy csak átmentünk Lillafüredre. Ott megnéztük a Hámori tavat és az Anna barlangot. Ami az előző napi sziklamászásos barlangászat után csalódás volt: szűk folyosók, sötét, s nem lehetett semmit se megérinteni. Sajnos ebédnél melléfogtunk a Tópart vendéglővel, gyanítottuk, hogy a pincérek lehettek egyben a szakácsok is, annyira lassú volt a kiszolgálás még úgy is, hogy a napi menüt kértük.  Innen mentünk strandolni és második nekifutásra meg is találtuk a Barlangfürdőt Miskolc-Tapolcán. Na ezt a barlangozást mindenki nagyon élvezete. Alig több mint egy órát voltunk, mert későn értünk, de azt végig a vízben töltöttük és záráskor hagytuk el a fürdőt. Mire vacsoráztunk, Zsebi már úgy viselkedett, mint aki be van csiccsentve: annyira fáradt volt, hogy úgy dülöngélt, mint aki sokat ivott. Vicces volt: egy botladozó kuncorászó mini-részeg.

Csütörtök délelőtt még egyszer körbesétáltunk aztán hazautaztunk.

Szerdán az ünnepen Babszem osztályával voltunk a Hajógyári szigeten. Pontosabban a két SZMK-ssal beszéltünk róla ugye, amikor szülinapi bulin voltunk egyiküknél, hogy menjünk el kirándulni. A jelentkezők száma egész nagy volt, végül a 29-ből 14-en jelezték, hogy ott lesznek és tényleg 13 család el is jött. A gyerekek nagyon izgatottak voltak, rövid versenyeket is találtak ki nekik, s a végén mindenki kapott egy oklevelet meg egy pólót, úgyhogy boldogok is voltak. Amúgy még az ember is jól érezte magát, pedig az ilyen összejöveteleket nem kedveli, de meg is állapította, hogy voltak nála antiszocabb apukák is, sőt sok helyen csak anyuka jött el a csemetével. Zsebi is élvezte a nagyok társaságát, meg amíg Babszem a haverokkal focizott, addig elvittük sétálni, megnéztük a Dunát meg ilyenek. Szerencsénkre az idő is jó volt.

Most hétvégén meg feljöttek a nagyiék, hogy ünnepeljük meg Cica szülinapját. Szombaton elmentek Babszemmel a Magyarország-Ausztria női focimeccsre, mert az egyesület kapott ingyen jegyeket, Zalánék mondták, hogy mindenképp kimennek, elviszik a fiunkat is, de aztán a nagyszülők is velük tartottak. Még egyikük se volt ilyen nagy stadionban, meg ennyire “komoly” meccsen (függetlenül az eredménytől), úgyhogy mindenki nagyon élvezte. Zsebi meg megint egyke volt őt meg elvittük magunkkal bevásárolni, mert az eljövendő kirándulásokra szereztünk be még dolgokat.

Ma aztán Vácra mentünk, ahol délelőtt piknikeztünk, meg sétáltunk, fociztunk, délután pedig átmentünk Kismarosra ahol ebédeltünk, megköszöntöttük Cicát és kapott tortát is. Vagyis inkább uzsonna idő volt már, mire végeztünk. Zsebi el is aludt hazafelé, úgyhogy ő fürdés nélkül ment az ágyba, de Babszemet se igazán kellett altatni.

Holnap pedig kezdődik az őszi szünet, az első felében elmegyünk családdal, ha nem is wellnessbe, de fürdőbe, meg terveink szerint idén megnézzük a Fátyol vízesést, ami ugye tavaly nem működött. November elejét meg Kanizsán töltjük, úgyhogy most ki tudunk majd menni a temetőbe gyertyát gyújtani. Kíváncsi vagyok, Zsebi mit fog szólni hozzá, mert ő még ilyet nem látott.

Babszem még óvodába járt focizni, de az úgy heti egyszer volt, többnyire a tornateremben és alig tartott egy órát. Az edzők javasolatára voltak akiket elvittek egyesületbe is, többek között Zalánt, aki tavaly óta jár is hetente kétszer edzésre. Egyáltalán nagyon oda van a fociért és tavaly már kezdte megfertőzni Babszemet is, aki érzi, hogy foci nélkül nem igazán fiú. A Zalánnal mindig abból áll az udvari játékuk, hogy rúgják a labdát, párszor volt a tavasszal meg nyáron, hogy elmentünk velük szombaton vagy vasárnap az Óhegyre vagy a Csajkovszkij Parkba focizni. Az iskola kezdetekor meg párszor Babszem rákérdezett, hogy nem járhatna-e ő is edzésre a barátjával. Egyszer elkísérte őket edzeni, ott maradt végignézte mi mindent csinálnak, meg három hete egy meccsre is elment Zalánnal (ami Telkiben volt, ahonnan aztán az ember hozta haza őket, mert az anyuka, akivel mentek elszámolta magát, s nem vitt elég pénzt buszjegyre). Mi azért még egy darabig elhessegettük Babszem kérését, hogy had járjon edzésre, mondtuk, hogy amúgy is nagyon fáradt esténként, ez a heti kétszeri foci még jobban kimerítené, ráadásul nem is biztos, hogy kezdőként ugyanott gyakorolhatna mint a Zalán stb. De végül megegyeztünk, hogy megkérdezzük az edzőt, járhat-e Babszem is velük  és Jani bácsi igent mondott (ő amúgy még az oviból ismerte a fiunkat).

Úgyhogy múlt héten hétfőn már vittem Babszemet edzésre, szerdán aztán a rossz idő miatt nem volt foci, viszont pénteken igen, akkor Zalánékkal ment és az ember hozta el őket, s mondta, hogy hívták Babszemet is vasárnap edzőmérkőzésre. A hétvége nagy izgalomban telt hát el, Babszem végigizgulta a vasárnap délelőttöt kint Szadán, hogy vajon odaérünk-e majd időben a meccsre, de fél 4-re ott voltunk. Mivel Zsebi bealudt, a nagyfiúk maradtak ott én hazajöttem, úgyhogy nem láttam az első szereplését, de el tudom képzelni 🙂

Babszem jól fut, de még nincs igazán labdaérzéke. Sokat kell majd még gyakorolnia, mert eddig csak kapura rúgásokat játszott, nem nagyon tudja vezetni a labdát, meg bármit is kezdeni vele, ha megkapja. Az meg, hogy megszerezze még inkább nehezen megy neki. Viszont csapattársaival ellentétben, akik gondolom rengeteg focit néztek már meg ezért aztán 7 évesen képesek olyan színházi előadást eljátszani még edzésen is, amilyet csak a tévében látni, őt a focinak ez a része még érintetlenül hagyta. Szóval azért nem hiszem, hogy hatalmas karriert futna be focistaként Babszem, s tudom, hogy Vekerdy is ellenzi az ilyen fiatalon sportoltatást, de Babszem most nagyon boldog, hogy járhat edzésre.

Szerdán reggel ígéretükhöz híven megérkeztek a munkások 8-ra és nekiálltak szétkapni a lakást. Persze amiket elpakoltunk az még kevés volt, még jó sok mindent kellett eltenni az útból és nem volt egyszerű az első nap, amikor igazán fúrtak, faragtak és itthon voltam Zsebivel meg az emberrel. Szerencsére a gyerekszobát első körben nem bántották, aztán elmentünk plázázni, s mire hazaértünk már a nagyján túl voltak és be lehetett húzódni. Délután is jó nagy kört tettünk Babszemmel, s mire hazaértünk, az ember már egy adag takarításon túl is volt.

Csütörtökön már mentem dolgozni reggel, korábban, mint hogy Zsebi felébredt volna és megjöttek volna a szerelők. Babszemet is én vittem a suliba, s nagyon jól odaértünk mindenhova. Zsebi kicsit keresett persze, amikor felébredt, de aztán apával megnyugodott, aztán délelőtt megjött a nagyi is, na meg még ott voltak a bácsik, akik fúrtak meg faragtak. Zsebit egyébként nagyon foglalkoztatja a szerelés, úgyhogy szívesen nézte mit ügyködnek a lakáson. Sőt ebédelni is szendvicset akart, mint a bácsik, végül evett kenyeret ott mellettük, nagy komolyan, mintha ő is a brigád tagja lett volna.
Amúgy csütörtökön fél 2-re végeztek is a szereléssel. Lett meleg vizünk és fűtésünk, meg persze saját kazánunk, egy csomó rézcsövünk és piszkunk.

Egyébként két csapat dolgozott, a kéményesek, akik 3-an jöttek, nagyon profik voltak. Azt mondták hogy alig fél nap kell nekik és annyi idő alatt végeztek is, felszerelésük nagyon ott volt a szeren és saját szemeteszsákot meg partfist is hoztak, s takarítgattak maguk után. A gázosok többen voltak, kicsit szétszórtabbak, viszont volt köztük nagyon rutinos, hisz a házban már rengeteg lakásban dolgoztak, bár nálunk a többiekhez képest voltak extra kívánságok (több radiátor) és nehezített terep (a légkondi miatt), de azért megbírkóztak a helyzettel.

Pénteken már csak a takarítás volt az itthon maradottak (párom, anyukája és Zsebi) feladata, meg a hétvégén is pakolásztunk még egész sokat. Szombaton Babszem szülinapi buliba ment a délutánom azzal telt, hogy próbáltam Zsebit elaltatni, a többiek meg kiugrottak Szadára. Aztán persze a szunyókálásból nem lett semmi, mert Zsebi hétvégente nem akar semmiből kimaradni, tehát az, hogy alvással kiüsse magát órákra szóba se jöhet. Úgyhogy este 7 körül mentünk Babszemért, aki a sarkon bulizott az SZMK elnök fiánál (meg persze ott volt Zalán is, vele együtt mentek). Zsebi is azonnal feltalálta magát, mert voltak hatalmas kukás autók, Lego dögivel meg két kaméleon. Mi szülők meg közben kitaláltuk, hogy el kéne menni kirándulni 23-án, hogy megismerjük egymást. Kíváncsi vagyok mi lesz belőle.

Szerencsére a nagyi kedd délutánig maradt, nagyon sokat segített a takarításban, úgyhogy most már csak a könyveket kell visszapakolni a helyükre és szerintem nekem már karácsonyi nagytakarítást se kell végeznem. Maximum ablakot mosni a szobákban.

Elkiabáltam én ezt rendesen. Mármint hogy milyen erős immunrendszere van Zsebinek és mint második gyerek kevésbé hajlamos a betegségre. Végül az elhúzódó nátha oda vezetett, hogy hétfőre virradóra belázasodott. Amit a kúp éjjel szépen levitt, napközben nem is volt vele semmi gond, viszont így nem mentünk el régen látott Láthatatlan Unokatesómhoz és 5 gyerekéhez, viszont kihívtam a doktornőt, aki megállapította, hogy bizony a fülére kezdett ráhúzódni a gyulladás. Persze fájni még nem fáj, idejében elkaptuk, de azért most egy hét antibiotikum kúra következik. Amit Zsebi meglepő könnyedséggel vesz magához. Mára virradóra is volt láza, a kúp ugyanúgy használt és napközben nagyon elemében volt.

Amúgy a hétvégénk egész mozgalmasra sikerült. Pénteken anyuék vigyáztak a fiúkra, szombaton voltunk Dóri (12!!!!) születésnapján Délegyházán, vasárnap Babszem elment megnézni Zalán egyik meccsét Telkibe, ahova aztán értük kellett mennie az embernek. Végül úgy döntöttünk, ha már Babszemet ennyire foglalkoztatja a foci, még ha csak Zalán miatt is, megpróbáljuk beíratni őt is edzésre, ahova a barátja jár, csak kezdetben heti egy alkalomra, mert azért még mindig nagyon fárasztó neki a suli.

Holnap meg kezdődik a fűtésfelújításunk. Ha minden jól megy a nyár eleje óta húzódó sztori (amiről még nem is írtam, pedig megér egy bejegyzést) végre befejeződik. Egyedi fűtésünk lesz, biza. Mindenesetre azért az majd izgalmas lesz, hogy mit fogok csinálni Zsebivel, míg itt szétkapják a lakást, meg jön a kéményseprő és hasonlók.

Eltelt a hét úgy, hogy igazából nem írtam semmit a történésekről. Mert a hétköznapok jönnek egymás után és nem unalmasak, szerintem az egész családot feldobja, hogy kitárult a világunk, azért eget rengető dolgok nem történnek.

Zsebi a bölcsődében továbbra is jól érzi magát, reggel már csak megszokásból szokott kicsit hüppögni, délután mindig úgy találom, hogy éppen játszik valamit és aztán rohan hozzám a szobán keresztül. Most már nem kell vele külön alkudozni, hogy előbb elmegyünk Babszemért, aztán haza, már ő is mondja a délutáni programot. Bármennyit is eszik, keccet még reflexszerűen kér, amikor kilépünk a bölcsi ajtaján. A héten folyt az orra és köhögött, de mivel a dolog nem súlyosbodott (az orrából átlátszó, fehér takony jött, láz nem volt stb.), maradt a közösségben. Amúgy rendesen megcsappant a létszám mindkét csoportban alig vannak, de akik igen, azok mind második gyerekek legalább, tehát nagyobb testvérrel rendelkeznek.

Babszem egész héten napocskát kapott, eddig már kétszer volt úgy, hogy pénteken felhős napocska lett az aznapi viselkedésének az értékelése, de most talán mert ma már nem volt tanítás, 4 napon át szépen végig jól viselkedett. Amúgy nagyon jól érzi magát az iskolában, úgy tűnik, sőt azt is mondja. Bár még mindig keveset beszél róla, de azért már vannak irányított kérdéseim, amivel rá lehet venni, hogy kicsit megnyíljon. De azt hiszem, hogy ezt mindenképp tőlünk örökölte, se az apja, se én nem voltunk az a locsogós fajta, aki órákat áradozott volna a vele történtekről. Most épp hosszú hétvégét kaptak, még hétfőn se kell iskolába mennie, úgyhogy kipihenheti magát, ma anyuék vigyáztak a fiúkra (természetesen Zsebi se ment “dolgozni”). Mivel már két hete van órarendünk, ügyetlen anyukához méltóan hónom alá csaptam a Microsoft Clipart gyűjteményét és elkészítettem a figurás változatot*, hogy most majd önállóan is tudja ellenőrizni a táskája tartalmát.

Az ember a héten kétszer is volt vidéken, ezért kétszer is jó időben kellett elindulnunk, mert a főnöke a sulihoz jött érte, de ügyesek voltunk és nem kellett senkit megvárakoztatni. Szerdán én is voltam egy gyűlésen, amit elsőre 4 órásra hirdettek és én azt hittem, ez biztos valami vicc, de kiderült, hogy komolyan gondolják, s 3 óra 40 percet tartott. Viszont nem volt annyira unalmas, mint amire számítottam. Sőt ma megírtuk végre a munkaköri leírásomat Főnénivel, s van megint új hangzatos neve annak amit végzek, úgyhogy csináltathatok új névjegykártyákat 🙂

*Plusz pontért ki lehet találni, melyik az erkölcstan:) Illetve aranyos volt az egyik kolléganőm kérdezte (mert persze el kellett dicsekedni, hogy milyen “kreatív” vagyok), hogy “főzés is van?”

Most, hogy már két hetet lenyomtam a gyárban, elmondhatom, hogy jó és örülök neki. Bár vannak, illetve lesznek változások, például Boss néni most már tényleg leteszi a lantot. Az utódjáról még semmi biztos nincs, de az biztos, hogy ő december után már nem akar dolgozni. A feladataim részben maradtak a régiek, de kaptam újakat is. S mivel már ügyfélszolgálaton is voltam, rögtön a 4. (meg az 5.) napon, ezeket az akadályokat is jól vettem, első alkalommal csak 4 bakit követtem el, de egyik se volt helyrehozhatatlan, s csupán abból adódott, hogy míg az alapszolgáltatásaink nem változtak, a tálalás igen.

Azért a múlt héten estére én is elfáradtam rendesen és nem kellett altatni, most már jobb volt, s ha minden igaz október közepére még egy hétvégi ügyelet is be fog jönni. Úgyhogy a fiúknak majd hármasban kell boldogulniuk egy szombati napon. Amit Babszem nagyon vár, mert mondogatja, hogy már régen járt benn a munkahelyemen. Valamikor tavasszal azt is kifejtette, hogy ő ott akar majd dolgozni, ahol én is, mert akkor reggel együtt mehetünk munkába 🙂

Ma nem sírt reggel Zsebi, amikor ott hagytam a bölcsiben. Pedig nem is volt ott még Marica és a szomszéd csoport gondozónője is épp mással foglalkozott, de nagy vidáman ment be a szobába és integetett nekem. Igazából nagyon tetszik neki a reggeli indulás, úgy vettem észre. Nem szokott akadékoskodni különösebben, felöltözik és már várja, hogy apa vigye őt a “munkahelyéig”. Igen, neki is ezt adtuk be, mint annak idején Babszemnek, hogy mindenki megy reggelente dolgozni, s munkahely a bölcsőde, az iskola, a cég (apa) és a gyár (anya) is. Ebbe tehát kezd belenyugodni. S igazából nagyon megörült, amikor szombat reggel mondtuk, hogy nem bölcsibe megyünk, hanem Szadára.

Zsebi beszédében az az érdekes, hogy az első mássalhangzókat, amiket amúgy sző közepén simán kiejt, ha valami azzal kezdődik, h-nak mondja. S még mindig múlt időt használ elsősorban, főleg, ha saját cselekedeteiről beszél.

Tegnap megkaptuk Babszem órarendjét is, úgyhogy ma hazahozta a könyvei (nagy részét), mert azt írta a tanárnéni, hogy most már aszerint kell bepakolni a táskát. Tegnap este meg nekiálltam felszabdalni az egyik könyvet. Ugyanis az egyik olyan, hogy kis kártyákat kell kivágni belőle, azt fogják használni majd olvasás tanulásra. Eddig 3-11 oldal volt a szülők házi feladata, aztán majd október második hetére kell vinni a 20-ig. Az ember szerint ezzel igazából a szülőket vizsgáztatják, megnézik, hogy milyen ügyesek. Mivel én vagdostam, biztos egyből rájönnek kitől örökölte Babszem a kézügyesség hiányát.

Mint majdnem minden szombaton, ha az idő engedi, kimegyünk ugye Szadára. Ma mindenképp terveztük, mert itt volt az ideje a betakarításnak, legalábbis ami az aprócska zöldséges kertet illeti, meg diót és mogyorót akartunk még szedni s hát hozni haza szőlőt is, persze.

Két hete az ember csinált egy kis homokozót, mert úgy volt, hogy múlt szombaton eljönnek a kollégái családostul, s lett volna kisfiú, aki ha homokozót lát, bárhol elvan. Csak persze aztán pont aznap volt eső, úgyhogy a kerti party le lett fújva. Viszont már amikor elkészült a homokozós rész, a srácok vagy 2 órát eljátszottak benne szinte teljes egyetértésben. Úgyhogy ma például bár kicsit aggódtam, hogy ha nem állítjuk fel a trampolint akkor mivel kötik majd le magukat, de most korábban akartunk hazaindulni, s azért az ugráló össze- meg szétszerelése elég sok időt elvesz, szóval lemondtunk róla. Viszont ott volt ugye a homokozó, ami megint nagy élmény volt, főleg, hogy ma reggel azzal lehetett rávenni Zsebit, hogy ne hozzon magával Legot, hogy a nagy markolójára igent mondtunk, szóval volt mivel tolni és pakolni a homokot. Sőt, amikor mondtuk, hogy megyünk le a kertbe kiásni a répákat, azonnal hóna alá kapta a járművet Zsebi és jött velünk, hogy majd géppel segít nekünk.

Az az igazság, hogy miután leírtam ezeket a hisztiket, azok elmaradtak. Úgyhogy mire nem jó a blog. Ha arról írok, hogy valami jó, akkor az úgyis elromlik, de néha ez fordítva is működik. Mindenesetre Zsebi szerdán és csütörtökön délután extra jókedvű volt és mellőzte a hisztit. Mondjuk ma estére már nagyon fáradt volt, hisz reggel ő kelt a legkorábban, negyed 7-kor, s már nem igazán aludt vissza, s bár a bölcsiben aludt, azért este 7 után már ő kérdezgette, hogy mikor lesz fürdés. Aztán persze alig akart kiszállni a kádból, végig nyöszörgött amíg öltöztettem, nem tetszett a tegnapi pizsamája, újat kellett rá adni, nem akarta leoltani a villanyt, aztán felkapcsolni se, játszott volna még de már alig bírt felállni az ágyáról stb. Szóval csak a hullafáradtság jeleit mutatta. Aztán persze mind a két fiú nagyon gyorsan el is aludt.

Zsebi egyébként nagyon divatérzékeny, de legalábbis határozottan kijelenti, ha valamit nem akar felvenni. Vannak kedvenc ruhái máris, főleg pólók, ráadásul az ősz úgy indult nálunk, hogy nem akart farmert felvenni. Az első két hétben, míg a bölcsibe mentünk, csak melegítőt volt hajlandó magára felhúzni. Aztán most, hogy jött a hideg, már nem hagytam magamat és valamelyik délután vittem neki farmert, s mivel nem volt más választása, felvette. Aztán persze aznap alig akarta levenni, s még itthon is abban volt. Azóta a más típusú nadrágokkal tehát megbarátkozott. A kabátot azt elfogadta, viszont még a sapkáért küzdünk. Mert vagy egyáltalán nem akarja felvenni, vagy leveszi. De szerintem ezt is le fogjuk küzdeni.

Tegnap este szoknyákat próbálgattam, de Zsebinek azok se tetszettek, lerángatta őket rólam, az “anya ez nem jó” mondat kíséretében, valamelyik délután meg a sálamat akarta leszedni a nyakamból (amit előtte már 2 napja hordtam), de azt nem hagytam, mert fújt a szél. Úgyhogy mini-divatdiktátor a drága.

Hétfőn, azaz tegnap tehát elkezdődött mindenkinek a munkahét. Reggel Zsebi is még egész lelkes volt, hogy együtt indul a család munkába. S bár azért, mert kétszer is tisztába kellett tenni, félkor indultunk el, azért jó időt futottunk. Jómagam már 7 óra 42-kor kiléptem a Bölcsődéből és Babszem is 45-kor már átlépte az iskola kapuját. Aztán még aránylag a BKV is jól működött és 1/2 9-kor már a munkahelyemen voltam. Ahol rögtön azzal kezdtem, hogy átrendeztem az íróasztalomat. Kaptunk a nyáron új gépeket, úgyhogy a gyorsasággal semmi gond nincs, működik rajta minden ami kell, viszont a monitor az maradt a régi, ráadásul még a billentyűzet is pocsék, vannak betűk amik beragadnak. A többiek szerint ők már megszokták lassan két hónapja így dolgoznak, de én harcolni fogok, még friss vagyok és lelkes.

Ma reggel már kicsit nehezebben akart Zsebi elindulni, de aztán megint időben ott voltunk mindenhol. A bölcsis csoporthoz például elsőnek érkeztünk, ami számomra teljesen újdonság volt. Babszemmel sose sikerült, s hát az oviba is volt, hogy úgy ért be, már azt hitték, hogy nem is jön. Amúgy most még könnyű, mert kevés gyerek van, sokan nem járnak még korán, de folyamatosan szoktatják be az újakat. Ez az, ami kicsit nehéz még Zsebinek, mert napközben látja, hogy van 1-2 anyuka bent az éppen kezdőkkel. Délután persze nagyon örül nekem, de mire Babszemet összeszedve a suliból hazaérünk, el szokott szakadni a cérna és az elmúlt két nap mindig volt valamiért hiszti. Méghozzá elég hosszan. Ma például nem akart kiszállni az autóból (esett az eső amikor az iskolához indultunk, úgyhogy jobbnak láttam a kocsit használni), aztán a folyosó ajtóban ordított, hogy “Ott maradtam kocsiban” “Visszamentem”* 
Biztos vagyok abban, hogy a fáradtság mellett ez a hiszti annak is szól, hogy most már én se csak a vele foglalkozó anyuka vagyok, de remélem hamar elmúlik.

Amúgy ez a rendszeres közösségbe járás nagyon jó hatással van az éjszakai nyugalmunkra. Mind a két gyerek korán lefekszik és alszik reggelig (na jó, mondjuk a mára virradóra tomboló hidegfrontot azért megérezte Zsebi, nyugtalan volt, forgolódott és ivott is hajnalban).

*Zsebi főleg múlt időben beszél.

Csütörtökön elég nagy hisztivel indultunk el a bölcsibe, az egész lépcsőház minket figyelt, mert jó nagy hangja volt Zsebinek. A gondozónők is csodájára jártak, hogy nahát ezt nem nézték volna ki belőle, de azt még tényleg hallottam, hogy miután beadtam a csoportba, hamar elhallgatott. Azért dél körül odamentem a bölcsihez, s még hallhattam, hogy bizony Zsebi nehezen alszik el. De végül aludt majd egy órát. Közben beszélgettem a gondozónővel, aki megerősített, hogy napközben jól érezte magát, jó kedve is volt, evett rendesen és meg lett ígérve, hogy ébredésre ott leszek.  Meg is nézhettem, hogy alszik. S valóban amikor felébredt, hozták ki hozzám és nagy volt az öröm meg a boldogság.

Pénteken reggel ugyan kicsivel később indultunk, mint apa meg Babszem, de azért még reggeli előtt odaértünk a bölcsibe, s csak akkor kámpicsorodott el, amikor beadtam. Marica azt mondta, ráérek 1-re jönni érte, úgyhogy nyugodtan elmehettem vásárolgatni meg takarítani. Kettőkor kaptam aztán meg Zsebit, mert ugyan nehezen aludt el, de aztán másfél órát aludt. Este aztán itthon persze, amikor a nagyival beszélt telefonon azt mondta neki, hogy “nem aludtam, sírtam“.

Szóval a beszoktatás hivatalosan lezárult. Zsebi szeret közösségben lenni, játszani és külön jól érzi magát az udvaron. Az evése is egész jó, nagyon ügyes jó pár dologban. Csak persze az elválás nehéz és az, hogy most már hétfőn, meg kedden ahhoz szoktattam, hogy csak uzsonna után megyek érte és tudja, hogy ez most már így lesz, az nagyon kellemetlenül érinti. Hétvégén még mondogatta, hogy megy bölcsibe, de hétfőn reggel nagyon nehezen indult el, ma (kedden) is kellett rábeszélés és bár ment le a lépcsőn, de közben azt szipogta, hogy “nem megyek bölcsibe”, meg még, hogy “anya gyere be”. Mert most már ő nagyfiú, bölcsis és közben még jönnek gyerekeket beszoktatni, akiknek az anyukája pár órára azért benn marad velük és ez az, ami nagyon rosszul érinti. De mivel állandóan kérdezgeti, hogy miért? azt azért elmeséltem, hogy miért is kell dolgozni, s mit csinál anya és apa napközben.

Az ifjú diákoknak az első héten rengeteg mindent kell megtanulniuk. Tegnap szülői értekezlet is volt már, ahol kiderült, hogy nem baj, hogy még nem vittük be  a könyveket, mert úgyse kell mind, papírba se csomagoljuk még, mert a fedélen lévő rajzok alapján fogják azonosítani a gyerekek, valamint hogy az egyik munkafüzetet fel kell vágni. Az első 11 részt október elejéig kell majd bevinni kis borítékokban. A rendes beosztás alapján majd fél 5-kor adják ki a gyerekeket, de az első héten még reggel is be lehetett őket is kísérni meg délután már ebéd után hazavinni a csemetéket illetve szintén nem az iskola előtt, hanem az osztályban lehetett ezt intézni.

Babszem rendesen elfáradt eddig mindig estére, időben el is aludt, de reggel korán is kell kelnie, hogy odaérjenek. Azért továbbra se az a fajta, aki magától részletesen beszámol arról, hogy miket csinálnak a nap folyamán. Kérdezgetni kell, mert szívesebben áradozik arról, hogy áll az éppen aktuális számítógépes játékában (ami a Csillagok háborúja – X-wing, de erről majd máskor).

Hétfőn Zsebivel többet voltam bent a csoportszobában, mint máskor, mert épp még szabin volt Zsani, Marica vitte egyedül a csoportot, ráadásul új gyerekek is jöttek, s kicsit úgy éreztem, hogy mi, mivel nem sietünk annyira (van akinek csak egy hetet adtak a munkahelyén a beszoktatásra), háttérbe vagyunk szorítva. Ebédre sajtot adtak a főzelékhez, amit a fiam nem szeret, de mivel mindenképp kiraktak neki pár szemet a tányérjára, a főzeléket se volt hajlandó így megenni. Husi után érdeklődött. Aztán kedden reggel éppen sokat beszélgetett mással a csoportszoba ajtajában a gondozónő, de azt Zsebi nem bírta kivárni, hanem beszaladt, én meg kint maradtam a folyosón. Egész délelőttre, mert aztán csak ebéd után kaptam vissza, nagyon jókedvűen. Közben persze néha el kellett bújnom a mosdóba meg a raktárba, amikor kivitték az udvarra, meg behozták, de állítólag csak 2x keresett, azt is még a szobában, megette a tízórait és az ebédet is (husi volt). Nagy vidáman jött ki hozzám, s míg hétfőn délután nem aludt és úgy mentünk Babszemért az iskolába, hogy hulla fáradt volt, addig tegnap már sikerült itthon lefektetni őt, sőt éjszaka is úgy aludt, mint a bunda, nem ébredt fel, nem vándorolt ki közénk se. Ma reggel se volt semmi gond, örömmel mentünk a bölcsibe és maradt bent nélkülem, s ő volt az utolsó akit délben kihoztak. Láttam, hogy bent már többen a lefekvéshez készülődtek, de Zsebi még az asztalnál ült és evett. Amúgy persze ott még azt is elviseli, hogy előkét tegyenek a nyakába, ami ellen itthon mindig hevesen tiltakozik.

Holnap már ő is fog ágyat kapni és délelőtt nem kell a folyosón várnom meg bujkálnom, ha minden igaz. Pénteken pedig már reggelire is megyünk. Na az lesz majd az érdekes, az indulás.